Elkezdődött a miskolci Csillagpont kórház építése

Megkezdődtek a Csillagpont kórház kivitelezési munkái. A több mint 11 milliárd forintos beruházás az egész észak-magyarországi régió betegeit kiszolgálná.
Három évnél is több telt el azóta, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház beadta pályázatát, amelyre 2009-ben meg is kapta a támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A közbeszerzési eljárással kapcsolatos problémák és az engedélyeztetési folyamatok elhúzódása miatt viszont az építkezést a tervezettnél egy évvel később, vagyis csak idén október 10-én tudták megkezdeni a szakemberek. Az előkészületi fázisban a munkaterületet körbekerítették és megkezdték a területen lévő fák kivágását.

Várhatóan egy egész régiót kiszolgál a miskolci Csillagpont kórház
A miskolci beruházás célja az országban egyedülálló sürgősségi központ létrehozása. A tervek szerint olyan betegellátó osztály létesülne, amely felnőttek és gyermekek sürgősségi ellátására képes, összekapcsolva a traumatológiával és a neurotraumatológiával. A háromszintes épület tetején helikopterleszálló működik majd, a belsejében pedig a költséghatékonyság jegyében csoportosítják a szakterületeket: együtt lennének a műtők és az intenzív osztályok, továbbá a sebészet, a szülészet és a nőgyógyászat a koraszülöttek intenzív osztályával.
Az intézmény várhatóan Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye 1,2 millió fős lakosságát szolgálja ki. Átadása várhatóan 2013. április 30-án történik meg.
További hírek:
Információ:
Szóljon hozzá regisztráció után!
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz
www.mconet.biz




